A regényről 4. (egy kis ízelítő...)

Donna Tartt: A titkos történet
ford.: Greskovits Endre, 1996



Prológus, 11. oldal

"(...) És miután suttogva álltunk a bozótban - egy utolsó pillantás a testre és egy utolsó pillantás körbe, nincs-e elejtett kulcs, elveszített kesztyű, megvan-e mindenkinek mindene? -, majd libasorban nekivágtunk az erdőnek, én még utoljára visszanéztem a facsemeték között, melyek összehajolva elzárták mögöttem az ösvényt. Bár emlékszem a visszaútra és a fenyők közt szállongó, első magányos hópelyhekre, emlékszem, ahogy megkönnyebbülve bezsúfolódtunk a kocsiba és útnak indultunk, mint egy vakációzó család, Henry összeszorított foggal kerülgette a gödröket, mi többiek pedig az üléstámlán áthajolva beszélgettünk, mint a gyerekek, bár nagyon is emlékszem a rám váró hosszú, borzalmas éjre meg az elkövetkező hosszú, borzalmas napokra és éjszakákra, csak hátra kell pillantanom, hogy eltűnjenek az eltelt évek, és a facsemetéken át megint magam mögött lássam zölden és feketén a szurdokot, melynek képe sohasem távozik el tőlem. (...)"

(Kép forrása: Photocase)

I. könyv, 1. fejezet, 13. oldal

"Planó. A szó autósvendéglőket, sorházakat, az aszfaltról felemelkedő hőhullámokat idéz. Ott töltött éveim feláldozható, műanyag pohárként eldobható múltat teremtettek nekem." 

I. könyv, 2. fejezet, 115. oldal

"Néha, amikor baleset történik, a valóság pedig túl váratlan és különös ahhoz, hogy felfogjuk, a szürreális kerül előtérbe. A cselekvés álomszerűvé lassul, kockáról kockára követhető; egy kézmozdulat, egy elhangzott mondat az örökkévalóságig tart. Apró dolgok - tücsök egy fatörzsön, egy levél erezete - felnagyítódnak, a háttérből fájdalmasan tiszta élességbe kerülnek. Akár egy festmény, mely túl életszerű ahhoz, hogy valóságos legyen - minden kavics, minden fűszál éles körvonalat kapott, az ég olyan kék volt, hogy ránézni is fájt."

II. könyv, 6. fejezet, 314. oldal

"Bizonyos értelemben azonban tudom, hogyan éreznek a sorstársaim. Nem "sötétül el" minden, semmi ilyesmi nem történik; csak maga az esemény ködös, valamilyen ősi, tompító hatás miatt, mely elhomályosítja; azt hiszem, ettől a hatástól tudnak rémült anyák jeges folyókat átúszni, vagy égő házba berohanni a gyermekükért; ez a hatás teszi időnként lehetővé, hogy valaki, aki mély gyászban van, egyetlen könnycsepp nélkül viselje el a temetést."