A kiadás fülszövege izgalmas lélektani krimit ígér:
„Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget
viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két
flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti
egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével
vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak
sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a
csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével
nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a
mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat?
Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba
elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet
és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató
finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első
regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése